Masat-1

Tudományok Hídja 2011

A Lánchídon megrendezésre kerülő rendezvény elsődleges célja, hogy szimbolikusan áthidalja a tudományos szakemberek és hivatalos tudományos képzettséggel nem rendelkezők közti szakadékot, valamint széles tömegek számára ízelítőt nyújtson a tudományos kultúrából. A program kiemelten fontos célja a fiatalok tudomány iránti kíváncsiságának felkeltése, hiszen a sikeres és versenyképes Magyarország jövőjének kulcsa a fiatalok kezében van. Azoknak a fiataloknak a kezében, akik a jövő igazi tartalékait alkotják, akik magukkal és a hazájukkal sikerre törnek, s ezért tudnak és akarnak tenni, cselekedni. S akik tudják, hogy adott életszakaszukban e cselekvés felelőssége elsősorban abból áll; milyen képességeket, készségeket, tudást és szellemiséget alakítanak ki önmagukban, s mennyire ismerik meg nemzetük, s a világ kultúráját, piacát, tudásanyagát és létformáit.

A programtervezet (2011.09.17.)

16:00 Megnyitó
16:10 – 16:30 Sajtótájékoztató
16:10 – 22:00 Tudományok Hídja 2011 Programok (Csillagászat és űrkutatás témakörében)
  • Masat-1: Bemutatkozik az első magyar műhold
  • Az első magyar holdjáró kipróbálása (Puli rover)
  • Űrruha kipróbálása
  • Űrrepülő és ejtőernyős pilóta tesztek
  • A Mars-kutatás legújabb eredményei
  • Valódi Hold-kőzetek bemutatása
  • Fedezd fel az égboltot! Távcsöves bemutató, észlelés (19:30-tól)
  • Méretarányos Naprendszer modell a Lánchídon
A részletes programtervezet elérhető a Facebook-on! Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk a Masat-os standnál!
Exit mobile version