Masat-1

A Masat-1 Magyarország érméin és bélyegein

2012 április 12-én, az űrhajózás világnapján a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Posta emlékérmét, illetve bélyeget bocsátott ki Magyarország első műholdja, a Masat-1 sikeres pályára állításának alkalmából. Az érme és bélyeg hivatalos bemutatójára ünnepélyes keretek között, a BME Q épületében tartott Masat-1 Szakmai Napot követően került sor.

A Masat-1 csapat tagjai valamint az Egyetem képviselői egy-egy érmét és egy keretbe foglalt, felbélyegzett és lepecsételt első napi borítékot vehettek át a Nemzeti Bank illetve a Posta képviselőitől.

A Magyar Nemzeti Bank megbízásából a Magyar Pénzverő Zrt. által készített réz-nikkel emlékérme 1000 Forint névértékű, a magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató sorozat legújabb tagja, tervezője Bohus Áron. Az érméből 5000 darab Proof kivitelű (fényes) és 5000 darab BU kivitelű (matt) példány készült.

Masat-1 Érme

A Hefelle Glória által tervezett 310 Forint értékű alkalmi forgalmi bélyeget a Magyar Posta 250.000 példányban adta ki, 50 bélyegből álló ívekben. A gyűjtők számára a bélyeg ún. első napi borítékkal és bélyegzővel egészült ki.

Mind az érme, mind a bélyeg és kiegészítői esetében elmondható, hogy az alkotások a Masat-1 fejlesztőcsapat és a tervezőművészek „közös gyermekei”, a művészek ugyanis többször kikérték véleményünket a készülő alkotásokkal kapcsolatban. Az eszmecserék során gyakran a műholdat érintő szakmai kérdésekről volt szó, néhány alkalommal azonban a magunk szerény módján a művészi elképzelésekhez is hozzá tudtunk járulni.

Masat-1 Boríték

Csapatunk vezetőjének, Gschwindt Andrásnak jutott például eszébe az a gondolat, hogy az „érme két oldalához” hasonlóan a műholdküldetésnek is két, egyenlően fontos oldala van: az űrszegmens (ez a műhold maga) és a földi szegmens, vagyis a földi adóvevő-állomás, ahonnan a műholdat irányítani lehet, és ahonnan a műhold által gyűjtött adatok letölthetők. Ennek köszönhetően került az érme írásos oldalára a BME E épületének tetején található elsődleges Masat-1 földi állomás nagy antennaegyüttese.

Masat-1 Bélyeg

Magyarország első műholdja, a Masat-1 sikeres pályára állításának alkalmából kiadott érme és bélyeg valószínűleg világviszonylatú különlegességek, hiszen tudomásunk szerint ezek az első hivatalos érmék illetve bélyegek, melyeken CubeSat szabványú műholdak jelennek meg.

Műholdunk a kibocsátás napján a „MASAT-1 ON STAMP & COIN” Beacon-üzenetet sugározta.

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők itt.

Exit mobile version