Masat-1

Helyzetjelentés

A Masat-1 üzemeltetése a téli hónapokban is folyamatosan zajlik. Az elsődleges állomásunkon, Budapesten, a nappali pályákat figyeljük és követjük. Ezen áthaladások alatt adatgyűjtéseket indítunk, és fotók készítésére programozzuk fel a fedélzeti kamera modult. A korábban készített naplófájlokat, mérési eredményeket és fotókat folyamatosan töltjük le, amiben nagy segítséget jelent a rádióamatőrök közreműködése.

A műholdvételi hardver és szoftver eszközeinkben néhány továbbfejlesztést is elvégeztünk. Például a vezérlő szoftvert kiegészítettük automatikus frekvencia korrekciós modullal (AFC). Többek között erre azért volt szükség, mert az aktuális vételi frekvenciát a pályaadatok alapján számoljuk és bár sokkal pontosabb a pályaadat, mint a fellövést követő hetekben, előfordulhat, hogy kis korrekció szükséges a sikeres demodulációhoz. Ezt eddig manuálisan végeztük. Most szoftver végzi automatikusan.

Aki a BME E épületének tetejére szokott figyelni, az észrevehette, hogy több változás is történt az antennarendszert illetően. Felkerült a YAGI antennák köré az új villámvédelmi rendszer, aminek örülni legjobban majd a tavaszi hónapokban fogunk. A BME V2 épületről átkerült az E épület platformjára egy parabola antenna, amit már a következő Masat műholdak nagysebességű kommunikációjához szeretnénk használni. Ahhoz, hogy teljesen üzemképes legyen az S-sávú (2.2-2.4GHz-es) vevőág, még sok munka és anyagi áldozatvállalás szükséges. Viszont addig is a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék hallgatói nekiláttak a rendszer megtervezésének. A munka jelenlegi állapotáról Pápay Levente Tudományos Diákköri Munkájában számolt be.

Eközben a másodlagos állomáson, Érden, az éjszakai pályákon van a fókusz. Ekkor a Masat-1 eddig még keveset használt funkciójával kísérletezünk. Mint ahogy a honlapon is olvasható, a kommunikációs rendszer 625 bps és 1250 bps sebességgel képes adatokat sugározni megbízhatóan. Ezzel a sebességgel 5-6 áthaladás egy fotó letöltése (kb. 1-2 nap). Viszont meghagytuk a lehetőségét, hogy ez módosítható legyen paranccsal 5000 bps-ra (5kbps). Ehhez az üzemmódhoz viszont speciális vevőműszerre van szükség. Mi jelenleg a National Instrumentstől beszerzett Universal Software Radio Peripheral (USRP) eszközt használjuk. Terveink alapján néhány hónap múlva ez a nagyobb sebességű letöltési funkció is teljes egészében használható lesz a mindennapi üzemeltetési feladatok ellátására.

Exit mobile version